Éktelen haragra gerjedt, egyszerre végzett az apjával és édesanyjával is

Éktelen haragra gerjedt, egyszerre végzett az apjával és édesanyjával is

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 09. 23:00
A gyilkos az édesanyjának és az édesapjának is olyan súlyos sérüléseket okozott, melyek végül a házaspár halálához vezettek.
Bors

A kaliforniai Anaheim rendőrei vasárnap kapták a riasztást egy még javában tartó családon belüli erőszak helyszínére – írja a CrimeOnline.

A zsaruk azonban sajnos nem értek időben a szóban forgó lakásba, ahol már holtan találták a 67 éves Andres Alvaro-Roblest. Az idős férfi addigra már belehalt az őt ért támadás okozta sérülésekbe. Feleségét, a szintén súlyosan bántalmazott, 65 esztendős Teresa Lopez-Miguelt válságos állapotban szállították kórházba, ám az asszony az intézménybe érve szintén elhalálozott.

A rendőrök még a helyszínen elfogták a szülei kegyetlen meggyilkolásával gyanúsított, 43 éves Carlos Manuel Robles-Lopez, akit azonnal őrizetbe is vettek.

A férfi ügyében megállapított óvadék összege kereken 1 millió dollár, azaz mintegy 300 millió forint – a nyomozás ezekben a percekben is folytatódik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.