Már négy hónap elteltével beadható az emlékeztető oltás a legidősebbeknek Dél-Koreában

Már négy hónap elteltével beadható az emlékeztető oltás a legidősebbeknek Dél-Koreában

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 17. 13:50
A romló járványügyi mutatók miatt Dél-Korea úgy döntött, hogy hat helyett már négy hónap elteltével be lehet adni a koronavírus elleni emlékeztető oltást a legidősebbeknek - közölték a helyi hatóságok szerdán.
MTI

Bár az ázsiai országnak kiterjedt teszteléssel és kontaktkutatással sikerült viszonylag alacsonyan tartania a fertőzöttek számát, a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok novemberi enyhítése óta egyre több a súlyos eset.

Dél-Korea felnőtt lakosságának több mint kilencven százalékát beoltották, de az idősek körében egyre nő az úgynevezett "áttöréses esetek" száma, amikor a teljes beoltottság után két héttel megfertőződnek, ami többletterhet ró az egészségügyi rendszerre.

A járványügyi hatóság (KDCA) ezért úgy döntött: a legalább hatvanéves koreaiak, valamint az idősotthonokban és más, fertőzésveszélyes intézményekben dolgozók hat hónap helyett már négy hónap múlva beadathatják maguknak az emlékeztető oltást. Az ötvenes éveikben járóknak és a katonáknak, rendőröknek, tűzoltóknak pedig öt hónapot kell várniuk az emlékeztető oltásra.

A járványügyi hatóság vezetője szerint azért döntöttek az utolsó oltástól eltelt időintervallum csökkentése mellett, mert az idősebbek körében a vakcina beadását követő négy hónap után jól láthatóan megemelkedett az áttöréses esetek száma. A szakértő szerint a delta variánssal szembeni immunitás egyre alacsonyabb az idő előrehaladtával.

A dél-koreai egészségügyi hatóságok kedden közölték, hogy a teljesen beoltottaknak kevesebb mint egy ezreléke fertőződött meg koronavírussal két héttel a második oltás után. Százezer beoltottra mindössze 99,2 fertőzött jutott, de a nyolcvan évnél idősebbek esetében 183,4 ember fertőződött meg százezer beoltott közül.

Dél-Koreában 3187-tel nőtt a fertőzöttek száma kedden, a súlyos eseteké pedig 522-vel emelkedett. A héten regisztrált új súlyos esetek több mint 82 százaléka az idősebb korosztályból került ki. Egy hónappal korábban ez az arány még 65 százalék volt - hívta fel a figyelmet a KDCA.

Szöulban és környékén egyre zsúfoltabbak a kórházak, és az intenzív osztályos ágyak hetven százaléka foglalt.

A járványügyi hatóságok jelezték: újra szigorításokra lehet számítani, ha országosan betelik az intenzív osztályos ágyak 75 százaléka, és egyéb tényezők miatt magas lesz a járvány berobbanásának kockázata.

A KDCA várakozásai szerint csaknem 13,8 millió ember kaphatja meg az emlékeztető oltást az év végéig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.