Mint arról a Bors is írt, két éve éppen egy szilveszteri buliról tartott haza B. Kata, és barátja, L. Zoltán. A fiatalok azonban összekaptak a kocsiban, így amikor Zoltán lehúzódott az autópálya székére, Kata egyszercsak kipattant az autóból, a kocsit rázárta Zoltánra, majd dühösen gyalogolni kezdett az M3-as szélén. Ekkor jött arra a fiatal V. Martin, aki nem vette észre Katát, és
elgázolta a nőt, azonban ahelyett, hogy megállt volna segíteni, teljes gázzal tovább száguldott, és csak másnap találták meg gyömrői házukban.
A férfi előkészítő tárgyalásán azt mondta, hogy a vádiratban szereplő esetben nem bűnös, ügyvédjével azzal érveltek, hogy hiába állt volna meg, segíteni nem lehetett volna Katán, mert a nő azonnal meghalt.
A szakértők szerint viszont nem kizárt, hogy a nő még fél órán keresztül élhetett a baleset után.
V. Martin most először szólalt meg a baleset óta, vallomásában megismételte: a vád tárgyában nem tartja magát bűnösnek, mint mondta, azért nem állt meg, mert azt hitte, hogy egy tárgynak ment neki:
– A munkahelyemről hazafelé mentem a munkaidő leteltével, fordultam volna az M0-ra, jobbra indexeltem, amikor hallottam egy halk puffanást, de tovább hajtottam, abban a hiszemben, hogy valami tárgy lehetett – mondta a férfi. Az sem keltett gyanút benne, hogy a szélvédője is berobbant, állítása szerint még ekkor is azt hitte, hogy csak egy jelzőtáblának rohant neki. A peren több tanút is meghallgatnak, köztük azt a mentőst is, aki elsők közt ért Katához.
Martin a tárgyalás egy pontján Kata édesanyjához fordult, aki szintén eljött a perre. A férfi először az eset folyamán bocsánatot kért Anikótól, a beszélgetés pedig a szünetben, a bírósági folyosón is folytatódott, méghozzá először szemtől szemben. Kata édesanyja és Martin halkan, feszülten beszéltek, egy ponton Anikó megkérdezte Martint, bűnösnek érzi e magát lánya halálért, ha pedig igen, menjen be a bíróhoz, és mondja el neki is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.