Aktuális

Az oltatlanok felét már nem tudják megmenteni – Drámai videó a Honvédkórházból

Bors

Létrehozva: 2021.11.20.

Beengedték az M1 Híradójának kameráit a Honvédkórházba. A szakemberek aggasztó helyzetet festettek le.

Egyre több áldozatot szed a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon is. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni: mindenki oltassa be magát, aki pedig felvette az első két oltást, kérje a harmadikat, ugyanis jelenleg csak a vakcina áll a még több megbetegedés és haláleset útjába.

Az M1 Híradó kamerái bemehettek a Honvédkórház Covid intenzív osztályára, hogy beszámolhassanak az ott folytatott vírus elleni harcról. Az orvosok arról beszéltek:

az oltatlanok felét már nem tudják megmenteni.

Az intenzív vezetője szerint komoly baj, hogy az emberek egy része továbbra sem veszi komolyan a vírus jelentette veszélyt: nem hiszik, hogy oltás nélkül bele is halhatnak.

– Határozottan látszik az oltások hatása. Oltással ritka, hogy valaki ide kerüljön, másrészt ha valaki mégis oltással kerül ide, az intenzív osztályra, az sokkal jobb eséllyel kerül innen ki élve – magyarázta Péter Ádám intenzív terápiás szakorvos.

Az intenzíven dolgozók azt is elárulták: a tőlük kikerülő oltatlanok szinte kivétel nélkül felveszik az oltást a kórházban átéltek után.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek