Öngyilkosságba menekült egy anya 2 éves gyermeke halála után – 18+

Öngyilkosságba menekült egy anya 2 éves gyermeke halála után – 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 12. 22:30
A hatóságok szerint úgy tűnik, hogy egy Tennessee államból származó nő, akit egy kisgyermek megölésével gyanúsítottak, öngyilkos lett. A 62 éves Deborah Barnes-t hétfőn tartóztatták volna le.
Bors

Holtan találták egy parkolóban a 2 éves Vincent Carter haláláért felelős nevelőanyát. Szeptember 10-én a hatóságokhoz bejelentés érkezett, miszerint egy kisbabának nehéz légzési problémái vannak. A mentősök megkezdték az elsősegélynyújtást, mielőtt a gyermeket egy közeli kórházba szállították volna, sajnos azonban már nem tudták megmenteni a kicsi életét.

A Law and Crime információi alapján nyomozók már kezdettől fogva Barnes-t gyanúsították Carter megöléséért, de jóval több mint egy hónapig vártak, amíg a Hamilton megyei orvosszakértő jelentése elkészült, hogy elegendő bizonyíték birtokában előállítsák a nőt. Az eredmény november 6-án megszületett: Carter halálát a fején és a nyakán lévő súlyos sérülései okozták. Ennek fényében a rendőrség megkezdte a nő felkutatását, és elfogatóparancsot bocsátott ki emberölés, súlyos gyermekbántalmazás miatt. Erre azonban nem kerülhetett már sor, ugyanis hétfőn megtalálták a nő testét, aki az öngyilkosságba menekült a felelősség elől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.