Aktuális

30 éves rejtély: máig nem került elő a valutváltós holtteste, de a gyilkost is hiába keresik

Bors

Létrehozva: 2021.11.03.

Csak a bíróságon kerülhet pont az ügy végére – azóta is szökésben van a jordán férfi.

Forrás: Pixabay

30 éve szökésben van az a jordán állampolgárságú férfi, aki még a 90-es években a vád szerint megölte pénzváltós ismerősét.

Bár a rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki ellene, Al Yamal Al Refai Mohammad Rida a jelek szerint eltűnt a föld színéről, annak ellenére, hogy magyar feleségével élt Magyarországon. A rejtélyes ügy végére csak a bíróságon kerülhet pont, ahol távollétében ítélet születhet.

A vádirat szerint a jordán állampolgárságú, jelenleg 51 éves férfi valutaváltással foglalkozott, ennek kapcsán ismerkedett meg a szír férfival. Amikor megtudta, hogy a pénzváltós nagyobb összeget tart magánál, tervet szőtt rá, hogy elvegye tőle értékeit. A rabláshoz segítségül hívta egy másik szír ismerősét, és tőrbe csalták a pénzváltóst úgy, hogy egy magyar lánnyal ismertették össze, aki végül elcsalta, hogy elvehessék a nála levő pénzt. A terv szerint ugyanakkor csak elkábították volna, ám nem így történt.

A terv kiagyalását követően pár nappal a szír bűntárs elvitte a nőt az újpalotai piacra, és ott megmutatta neki a sértettet. A nő egy XV. kerületi presszóban megismerkedett a férfival, akivel ezután több alkalommal találkozott és szórakozott.

A vád szerint a nő 1991. szeptember 8-án az esti órákban is találkozott a sértettel, beült az autójába és a XVI. kerület, Szlovák utca és Csömöri út kereszteződésébe vitette magát, ahol egészségügyi okok ürügyén a sértettel együtt kiszállt a kocsiból, és az út menti fák közé ment.

A vádlott és társa autóval követte őket. Amikor oda értek, kiszálltak a kocsiból, majd bementek a fák közé, a nő társaságában tartózkodó sértetthez. A vádlott és a sértett között előbb szóváltás, majd verekedés alakult ki, amelynek során a vádlott a sértett értékeinek megszerzése érdekében, a nála levő késsel megszúrta a férfit, aki a földre esett. Ezután a vádlott átkutatta a sértett ruháját és az ennek során talált 1600 Ft készpénzt elvette.

A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A vádlott két társa az emberölésben nem vett vészt, és nem is tudtak arról, hogy a jordán férfi az értékeket akár a sértett halála árán is megszerzi. Ők kizárólag az értékek elvételében való közreműködésbe egyeztek bele.

A vádlott a sértettől elvett - annak vérével szennyeződött - pénzt átadta a szír társának, majd a helyszínről a sértett kocsijával távoztak.

Mivel a gépjármű világítása nem volt bekapcsolva, nem sokkal később a Csömöri úton egy rendőrautó megpróbálta megállítani őket, a vádlott azonban nem állt meg, hanem továbbhajtott, a nagy sebesség miatt azonban egy közlekedési lámpának ütköztek, innen gyalogosan menekültek tovább. A rendőrök végül a vádlott férfi társát elfogták, és nála a sértett vérével szennyezett pénzt is megtalálták.

A vád szerint a vádlott később visszament a tetthelyre, ahonnan a sértett holttestét elszállította, majd

ismeretlen helyen elrejtette, földi maradványai így nem kerültek elő.

A vádlott az elkövetést követően ismeretlen helyre távozott. A fővárosi rendőrök a korábban felfüggesztett nyomozást 2018-ban folytatták, és ez alapján sor kerülhetett a vádemelésre.

A jordán férfival szemben a Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Két társát az ügy kapcsán, külön eljárásban már jogerősen elítélte a bíróság, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek