"A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett" - ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök.
"Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek"
- tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát. Az NRK norvég közszolgálati televízió értesülései szerint legkevesebb négy ember meghalt, de ezt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.
A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról. Tudatták azonban: vizsgálják, hogy terrortámadásról van-e szó. Elrendelték továbbá, hogy az összes norvég rendőr vegyen magához lőfegyvert. A norvég rendőrök normális körülmények között nem hordanak maguknál pisztolyt.
Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést.
Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet.
"Sok szemtanunk van még, akikkel beszélnünk kell"
- tette hozzá.
Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosába, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak.A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.
A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.