Gyomorforgató szavakkal indokolta tettét az az asszony, aki kivégezte kétéves kislányát, hatéves fia pedig jelenleg is élet és halál közt lebeg. Az anya ugyanis arról beszélt a zsaruknak: azt szerette volna, ha gyermekei a mennyországba jutnak.
A 24 éves, Phoenix városában élő Esther Callejas hétfőn dél körül hívta fel a férjét, hogy közölje vele: mindkét gyermeküket lelőtte és magával is megpróbált végezni. A mentők azonnal a helyszínre siettek, a kislány életét azonban sajnos már nem tudták megmenteni.
Később kiderült: a nő egy évvel ezelőtt vette a fegyvert, amit azóta rejtegetett férje elől. Aznap először véletlenül a saját kezét lőtte meg, majd háromszor lőtt a fiára, ezt követően pedig kétszer közvetlen közelről mellkason lőtte a lányát. Ezután megpróbált öngyilkos lenni, de nem tudta újratölteni a fegyvert, így inkább nyugtatókat vett be – az ő életét is meg tudták menteni az orvosok.
Callejasnak gyilkosságért és gyilkossági kísérletért kell bíróság elé állnia. Kétmillió dolláros óvadékot szabtak ki rá – írja a Fox hírcsatorna phoenixi aloldala.
Esther Callejas hosszabb ideje depresszióval küzdött, gyógyszereket is szedett emiatt. A nő férje két héttel korábban már aggodalmát fejezte ki felesége állapota miatt. A hatóságok fel is keresték a családot, de miután nem találtak otthon senkit, később, telefonon pedig a nő azt mondta, nincs semmi gond, nem vizsgálódtak tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.