Aktuális

Nevelőapja buktatta le a skizofrén férfit, aki bérgyilkossal ölette volna meg legjobb barátját

Bors

2021. október 10. vasárnap 21:30

A Pest megyei férfinek akkor borult el az agya, amikor barátja elköltözött a környékről. Már "megrendelte" a bérgyilkost, mikor apja közbelépett.

Forrás: Pexels

A férfi paranoid skizofréniában szenvedett, amivel kórházban is kezelték, betegségére azonban nem akart gyógyszert szedni, inkább drogozott, amitől egyre erőszakosabb lett, többször magában beszélt. 

Azonban összebarátkozott egy férfivel, akivel közeli barátságba kerültek egészen addig, míg a haverja el nem költözött. Ekkora az egyre zavartabb elméjű férfi éktelen haragra gerjedt,

és először telefonon, majd neten is elkezdte zaklati a férfit, többször megfenyegette, méghozzá életveszélyesen.

Barátja, bár vele megszakította a kapcsolatot, fel mégsem jelentette, ugyanis pontosan tisztában volt barátja rossz elmeállapotával. 

Két éve azonban egyre hajmeresztőbb méreteket öltött a mániája: először azt állította szüleinek, hogy korábbi barátja meg akarja őket őlne, majd azt mondta, hogy a férfi "benne van a fejében", ezért el kell őt pusztítani. Szülei ekkor még nem törődtek vele, akkor sem, amikor a férfi a nevelőapját kérdezte meg arról, hogy ismer-e valakit, aki pénzért meggyilkolná korábbi haverját. A nevelőapa ezt mostohafia állapotának tudta be, és nem is vette komolyan, ahogyan azt sem, amikor őt és féltestvérét kérte meg arra, hogy pénzért végezzenek a férfivel. 

Az apa csak jött rá, hogy nevelt fia minden szót komolyan gondol, mikor tavaly októberben észrevette, hogy az egyre elborultabb férfi otthon éppen bérgyilkost fogad a laptopja előtt, telefonon, aki igent is mondott a felkérésre. A nevelőapa ekkor már megijedt, és azonnal a rendőrséghez fordult, akik őrizetbe vették a férfit, aki kedden áll bíróság elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066881_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő háborús bejelentés Lengyelországról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686029410
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064512_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést kapott mindenki, aki használ wifit: nagy veszélyben vagyunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064408_auto_resized.jpg
vg.hu

Egyre kaotikusabbá válik a helyzet Belgorodnál, Putyin vakarhatja a fejét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067377_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Ez a görögdinnye-politika: kívül zöld, de belül vörös

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686029410
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065894_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Feljelentették a Pöttyös Túró Rudi gyártóját, mert egyes termékekben nincs is túró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686029410
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686029410
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067064_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Perceink vannak hátra: ezeken a területeken jöhet zivatar és jégeső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686029410
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát