Utolsó útjára kísérték az öngyilkos vajai diákot: Gábor osztálytársai is részt vettek a temetésen

Utolsó útjára kísérték az öngyilkos vajai diákot: Gábor osztálytársai is részt vettek a temetésen

öngyilkos anya
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 17. 19:55
Hangos zokogásban tört ki a tini édesanyja.
Bors

Mint arról a Bors is beszámolt: eldobta magától az életét egy vajai tinédzser fiú, akit rendszeresen zaklattak az iskolában osztálytársai. Gábort ma délután kísérték utolsó útjára.

Úgy tudni, a temetésen a diák osztálytársai is részt vettek.

Gábor édesanyja mellett a szűk család is lerótta kegyeletét, a temetésen emellett a fiú osztálytársai és az iskolai tanárok is megjelentek.

A fiú általános iskolai osztálytársai is eljöttek, illetve volt osztályfőnöke is jelen volt. Gábort református szertartás keretein belül búcsúztatták el, ezt követően kísérték végső nyughelyére. Az urna mögött a megtört édesanya ment, kezében tartva a fia fotóját. Hangos zokogás rázta, ketten is támogatták.

Az osztálytársak a sor végére álltak be, és együtt kísérték a menetet a sírhelyhez. Amikor kiléptek a ravatalozóból, mintha meghasadt volna az ég, ugyanis eleredt az eső, a fiatalok pedig az ernyők alatt összebújva, lehorgasztott fejjel kísérték utolsó útjára Gábort – írja a Blikk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.