Sokkot kaptak az iskolás gyerekek, miután pénteken hazaérve azzal szembesültek, hogy tárva-nyitva van az otthonuk ajtaja, az édesapjuk mélyen alszik, míg kis testvérüknek nyoma veszett.
Később a 30 éves Philip Gardner jelentette be kétéves kislánya, Nevaeh Allen eltűnését. A hatóságok a hétvégén, az FBI bevonásával kezdték keresni az eltűnt kisgyermeket. Gőzerővel dolgoztak azért, hogy rátaláljanak a még élő Allenre, de sajnos már az első pillanattól kezdve elkéstek…
Allen holttestét Pearlington közelében találták meg, ami több mint 160 kilométerre az otthonától, az államhatáron túl van. A halál okát boncolás fogja megerősíteni – részletezte a hátborzongató esetet a Crime Online.
Missing Louisiana Toddler Found Dead 100 Miles Away in Mississippi https://t.co/6reaeQflrl
— Parrot Tv (@parrotnews247) September 27, 2021
Az édesanya, amint értesült kislánya eltűnéséről sokkos állapotba került. Amikor pedig közölték vele, hogy soha többé nem láthatja élve Allent, teljesen összetört. A nő a rendőrségnek elárulta, hogy legkisebb gyermeke eltűnése idején éppen munkába volt, ezért bízta Gardner felügyeletére.
Az eset azonnal gyanús lett a nyomozók számára, akiknek sikerült bebizonyítani, hogy a kislány haláláért a mostohaapja, Philip Gardner a felelős. A férfit letartóztatták és jelenleg fogja tarják a nyomozás végéig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.