Aktuális

Oltást kapott a szülinapjára Győrfi Pál fia

Bors

Létrehozva: 2021.09.18.

Győrfi Pál kisebbik fia, Ádám szeptember 15-én ünnepelte a 12. születésnapját. Mint ismeretes, a gyerekek ettől az életkortól kérhetik a koronavírus elleni oltást, így tulajdonképpen egyértelmű volt, hogy Ádám is egy Pfizer vakcinát kap a születésnapjára. Ezzel együtt az Országos Mentőszolgálat szóvivője is megkapta immár a harmadik oltását.

Győrfi Pál mindig is lelkes oltáspárti volt, már gyerekkorában is falta a járványokról szóló könyveket, és rádöbbent, hogy mekkora dolog az, hogy az orvostudomány nagyon hatékony védőoltásokat tud kifejleszteni. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője idén januárban az egészségügyi dolgozók között kapta meg az első két Pfizer-vakcináját, amitől elmúlt a betegségtől való szorongása. Egészen mostanáig.

A negyedik hullámra számítva úgy érezte, a legfelelősségteljesebb döntés az, ha harmadszorra is regisztrál.

Így is tett, szeptember 15-én pedig megkapta a harmadik Pfizert. A dolog különlegessége, hogy fiával, Ádámmal érkezett az oltópontra, Győrfi fia az első oltásával ünnepelte a 12. születésnapját.

Ádám szerencsére na­gyon felelősségteljesen gondolkodik, így mindkettőnket beoltottak. Semmilyen szövődménye nem volt a harmadik Pfizernek, levertek sem voltunk, legfeljebb az oltás helye fájt egy picit, de ez teljesen normális.

Azért az olvasókat szeretném megnyugtatni, Ádi nem csak oltást kapott.

– Egy rollerrel és egy versenyautó-pályával is megleptük a szülinapján, de kétségkívül a vakcina volt a leghasznosabb ajándék – mesélte viccelődve a szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze