Egy folyó mellett találtak rá a félmeztelen nő hullájára a németországi Hammban vasárnap reggel. Miután felfedezték a holttestet, a rendőrség letartóztatott egy férfit, akit később mégis szabadon engedtek.
A feltételezett elkövető, a 27 éves Simon S. korábbi elmondása szerint aznap este elment bulizni, ahol két nővel is megismerkedett, és végül mindkettőjükkel szexelt. A férfi szomszédja látta, hogy Simon egy nővel tért haza, akinek autója gumijait bosszúból kiszúrta egy hangos veszekedést követően.
Simon korábbi állítására, miszerint nem ismerte a vele együtt bulizó lányokat, rácáfolt egy szemtanú, és megerősítette, hogy közülük az egyik lányt, a 25 éves Hanna S.-t látták szombaton a férfival.
Miután a szomszéd nő megtudta, hogy egy halott lányt találtak, rögtön értesítette a rendőröket, akik a házkutatás során találtak egy kést. Bár úgy tűnt alaposan letisztították, a szakértők vérnyomot felfedeztek fel.
A Bild legfrissebb információi szerint az igazságügyi orvosszakértők megtalálták Simon DNS-ét az áldozat, Hanna S. körme alatt, illetve a férfi mobiljában rábukkantak két kitörölt képre – ez alapján most próbálják rekonstruálni a nő halálának körülményeit.
#Hamm
— Bavaria (@Findthe29181576) September 23, 2021
Auf dem Handy von Simon S. konnte die Polizei ein Bild von Hannahs Leichnam wiederherstellen...https://t.co/Q75B7RNh2f
Simon S. bíróság előtt felelhet tetteiért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.