Aktuális

Ezt üzente a magyaroknak és a világnak Ferenc pápa

Bors

Létrehozva: 2021.09.12.

Ferenc pápa a prédikációjában fontos kérdéseket tett fel.

Ferenc pápa szentbeszédének az elején azt mondta, hogy a tanítványok jól ismerték Jézust, ezért is értetlenül álltak azon kérdése előtt, hogy Ő ki a tanítványok számára. Jézus hirdetése, mérlegelés Jézussal és Jézus követése - ezen három lépésben lehet eljutni Jézushoz - fogalmazott.

Az Eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten. Ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet. Sokféle ünnepléssel vehetjük körbe, de az Úr mindig ott marad, egy kenyér egyszerű formájában, és engedi, hogy megtörjük, szétosszuk és megegyük. Szolgává lesz azért, hogy üdvözítsen bennünket, meghal azért, hogy nekünk életünk legyen.

Ha kimondjuk, hogy Jézus a Messiás, az helyes kijelentés, de nem teljes. Jézus küldetésének a csúcspontja a feltámadás dicsősége - tette hozzá.

A kereszt soha nem divatos, ma sem, és ahogyan régebben sem 
- mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa kijelentette, hogy velünk is megeshet, hogy félretesszük az Urat, és tovább járjuk a magunk szabta utat. Ebben a benső küzdelemben is velünk marad Jézus, van Isten oldala és a világ oldala - mondta a Szentatya.

Mennyire más Krisztus, aki a szeretetet ajánlja nekünk, szemben a világ egyéb messiásaival?

Ferenc pápa szerint időt kell szánni a szentségimádásra, és engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér, feloldja merevségünket. A keresztény útja nem a siker ostromlása, hanem egy hátralépéssel kezdődik - mondta.

Mit jelent Jézus nyomában járni?

Mit jelent Jézus nyomában járni? - tette fel a kérdést. Azon az úton járunk, hogy Isten gyermeki nyomában járunk, és odalépünk testvéreinkhez. Ferenc pápa szerint a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakít mindnyájunkat. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy útszakasz vége, de egyben egy új út kezdete.

Mindennap újra kell ébrednie bennünk a kérdésnek, hogy: Hát, ti mit mondotok, ki vagyok én? - zárta szentbeszédét a pápa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák