Nem kell száz évet várni a következő pandémiára – a koronavírushoz hasonló járvánnyal riogatnak a tudósok

Nem kell száz évet várni a következő pandémiára – a koronavírushoz hasonló járvánnyal riogatnak a tudósok

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 25. 18:30
Szakértők szerint évtizedeken belül újabb komoly, halálos világjárvánnyal kell szembenéznie az emberiségnek.
Bors

Az 1918-19-es spanyolnátha-járvány után az emberiségnek száz évet kellett várnia, míg egy újabb világjárvánnyal szembenézett. A szakértők szerint azonban a covid-pandémia leküzdése után jóval rövidebb idő telik majd el, mire egy újabb, hasonlóan halálos vírussal kell felvennünk a harcot.

Az amerikai Duke Egyetem szakértőcsapata szerint legfeljebb hatvan év fog eltelni egy, a koronavírushoz hasonló méretű világjárvány kitöréséig, ugyanakkor jóval aggasztóbb számokkal is szolgáltak a tudósok, amikor úgy fogalmaztak:

minden egyes évben két százalék az esélye egy ehhez hasonló pandémia kitörésének.

A tudósok természetesen elsősorban nem ijesztgetni szeretnének: céljuk, hogy jobban megismerjék a világjárványokat, azok általános "működését", kitörésének valószínűségét, ezáltal pedig jobban felkészülhessen az emberiség a következő nagy harcra.

– Amikor két pandémia közt száz év telik el, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a következőig is van száz évünk. Ez azonban hamis elképzelés – magyarázta a tanulmányt jegyző Dr William Pan.

– Ez jól mutatja, milyen fontos a járványokra való korai reagálás, ami miatt lokálisan és globálisan is meg kell figyelnünk a járványkitöréseket, amellett, hogy figyelmet kell fordítanunk arra is, hogy a nagy járványok miért lesznek egyre gyakoribbak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.