Aktuális

Elfajult a szex: aktus közben fotózta egymást a pár, majd a nő olyat tett, amibe belehalt a partnere - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.08.11.

Jodi Arias igencsak erotikus képeket készített a zuhany alatt álló szeretőjéről, majd 27-szer megszúrta egy késsel és agyonlőtte.

A nő nem bírta elviselni, hogy szerelme szakítani akar vele. Miközben Travis a zuhany alatt állt, Jodi odalépett hozzá, és eszement mészárlásba kezdett: a kést összesen 27-szer szúrta a férfiba, a torkát is elvágta, majd fejbe lőtte. A kegyetlen gyilkosság előtt szexelt a pár, közben még fotózták is egymást – írja a Daly Star.

Mesébe illő kezdet

Jodi, a Kaliforniában élő gyönyörű eladó rajongott a fotózásért, Travis, az arizoniai marketing-értékesítő pedig ebben kiváló partnernek bizonyult. 2006-ben, egy Las Vegas-i konferencián találkoztak először. A következő időszakban mindennap beszéltek telefonon, és mindössze öt hónap alatt nem kevesebb, mint 80 ezer emailt váltottak. 

2007 már hivatalosan is felvállalták kapcsolatukat, öt hónappal később azonban a viszonyuk megromlott, és Travis kijelentette Jodinak, hogy a kapcsolatuk inkább fizikai, és csak a szexről szól.

Jodi nem adta fel

Jodi megsemmisült, és úgy döntött, nem mond le a szerelméről. Travis közelébe költözött, mert bízott benne, hogy újra tudja éleszteni a romantikát. Ezután nyitott kapcsolatban éltek. Jodi azt hitte, minden rendben, Travis továbbra sem volt hajlandó a szerelmüket nyilvánosan felvállalni, és két év után Kaliforniába költözött a nagyszüleihez. Jodi azonban ebbe nem törődött bele, és kibérelt egy autót, hogy Travis után leskelődhessen.

2008 június 4-én a pár lefeküdt egymással. Néhány nappal később Travis aggódó munkatársai a nő lakásába mentek, mivel tudták, nem jellemző rá, hogy csak úgy felszívódik. Mikor bementek a lakásba, rögtön megtalálták a kollégájuk holttestét.

Lopott fegyverrel ölt

A nyomozók megállapították, hogy a gyilkossághoz egy ugyanolyan, 25-ös kaliberű pisztolyt használtak, mint amilyen Jodi nagyszüleinek otthonából eltűnt egy rejtélyes betörés során. A rendőrök aztán a lakásban levő mosógépben találtak egy sérült fényképezőgépet egy kimosott, de még mindig véres ruhával együtt. A szakértőknek sikerült a törölt fájlokat visszaállítaniuk, ezért szemügyre vehették a páros szexfotói mellett a gyilkosságot bizonyító képeket is. Az egyiken Travis fejének hátsó része volt látható, miközben a nő felemelte a vérző karját.

Hamar Jodira terelődött a gyanú. Először azt is tagadta, hogy Travis otthonában járt, de amikor megmutatták neki a bizonyítékokat, megváltoztatta a meséjét: azt állította, hogy két betörő behatolt hozzájuk, megölte Travist, és még őt is megtámadta. Jodi végül megtört, és előadta, hogy családon belüli erőszak történt, és azon az éjszakán éppen Travis támadt rá, ő csak védekezett. Azonban fény derült az igazságra.

Az ítélethozatal során mérlegelték a halálbüntetést, de végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amiből nincs esélye a feltételes szabadságra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor