Aktuális

A leglustább bűnöző: törzshelyét akarta kirámolni Velencén – nem hiszi el, mi lett az akció vége

Bors

2021. augusztus 19. csütörtök 17:30

A férfi egy velencei dohányboltot akart kirabolni, annak ellenére, hogy a boltossal jól ismerték egymást. Mondanunk sem kell, akciója nem épp úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezte.

Forrás: Magyar Rendőrség

Mondhatni nem sokat foglalkozott a mesteri terv kidolgozásával az a velencei férfi, aki az egyik nap úgy döntött, könnyű pénzt szerez, és munka helyett inkább kirabolja az egyik helyi dohányboltot. Igen ám, de

olyan lusta volt, hogy még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy távoli üzletet keressen, ehelyett abba, a hozzá legközelebb eső dohányboltba rontott be maszk és arctakarás nélkül, ahol jól ismerték. 

Mikor a férfi késsel és egy szatyorral előadta a követelését, a boltosnő nem volt elragadtatva korábbi vendége pálfordulásától, de a régi ismeretségre tekintettel megpróbálta jobb belátásra bírni.

– Az elárusítónő igyekezett jobb belátásra bírni az általa látásból ismert férfit, de hasztalan próbálkozott – mesélte Facebook-oldalán a Magyar Rendőrség.

A bátor pultosnő azonban nem futamodott meg, és dacolva a kés jelentette veszéllyel, elkezdte kitaszigálni a pult mögé furakodó rablót. Ekkor érkezett két vásárló.

Ők hamar átlátták a helyzetet, a késes követelőzőt karjánál fogva megragadták, és rövid úton kipenderítették– tették hozzá.

Bár végül zsákmány nélkül dobták ki a késével együtt, a rablót ez sem izgatta különösen, nyugtázta a sikertelen portyát, majd biciklire pattant, és mintha mi sem történt volna, egyszerűen elkerekezett. "Menekülése" sem volt éppen hosszú életű, pár órán belül ugyanis elkapták. 

– Vagy nem kalkulált a számonkéréssel, vagy épp annyit törődött a rejtőzködés helyszínének kiválasztásával, mint a rablás színteréül választott célpont előzetes kijelölésével; vagy egyszerűen ő minden idők leglustább bűnözője megyeszerte – vélekedtek a zsaruk. 

További cikkek

Covid

Bors exkluzív! Először szólal meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

Gyász

Édesanyja karjai között hunyt el az újszülött kislány

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Nincs szégyenkeznivalónk, elégedettek lehetünk az elmúlt két és fél évvel – Gulyás István

borsonline.hu

Rengeteg életveszélyes és omladozó erkély található Budapesten

origo.hu

Így szerezték meg jogosítványukat apáink, nagyapáink - galéria nosztalgiázóknak

vg.hu

A negyedik oltás is kevés az omikron ellen

kemma.hu

Rendőrt gázolt egy férfi menekülés közben Tatabányán

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: A legnagyobb hibát a hollandok ellen követtük el – Mikler

origo.hu

Kiderült, a TikTok-on vagy a YouTube-on keresnek-e többet az influenszerek

ripost.hu

Bréking: elfogták a szíven szúrt budapesti édesapa gyilkosát

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Hollandia az utolsó továbbjutó, a 15. helyen zártunk

origo.hu

A megengedett sebesség duplájával mértek be egy autóst a 4-esen, kártyával azonnal fizetett