Még a rendőrök is rosszul lettek a látványtól: Mire kiértek, kisfiával és önmagával is végzett a horrorapa

Még a rendőrök is rosszul lettek a látványtól: Mire kiértek, kisfiával és önmagával is végzett a horrorapa

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 14. 20:30
Szörnyű tragédia történt: 10 éves fiát ölte meg egy férfi, mielőtt magával is végzett.
Bors

Kayla White még júliusban kérvényezett sürgősségi távoltartási végzést gyermeke apja ellen, ám az illetékes hatóság csupán egy hónappal későbbre időzítette az ügyben szükséges meghallgatást - írja a Crime Online.

tehetetlen düh

Mivel az asszony kifejezetten vészhelyzetre hivatkozott, egyszerűen képtelen volt megérteni, miért csak ilyen kései időpontot ítélnek meg számára, de nem tehetett semmit:

a soron következő láthatás alkalmával kénytelen volt átadni fiát az apjának.

Brian Buening persze mit sem tudott az őt célzó eljárás kérelmezéséről, White pedig remélte, hogy míg nála van gyermekük, Tate, ez így is marad.

De sajnos nem így lett. Mivel a bíróság a szörnyű eset előtt két nappal idézést küldött Bueningnek, a férfi rájött, mit forral ellene az asszony. Mint azt White a hatóságoknak elmondta: gyermeke apját 

poszttraumás stressz szindróma, depresszió, Valamint minősített öngyilkossági hajlam kínozza

- Buening korábban már kétszer is megkísérelt végezni magával. A jelentésből az is kiderül, hogy a férfi számos alkalommal zaklatta, illetve fenyegette meg életveszélyesen anyát és gyermekét.

amitől a legjobban retteget

Mint az hamarosan egyértelművé vált, Kayla White aggodalma nem volt alaptalan: mivel a nő ragaszkodott hozzá, hogy valaki ellenőrizze gyermekének testi épségét,

az ingatlanhoz kiszálló járőr azonnal megtalálta apa és fia holttestét

az alabamai Blue Creek Drive-on, vagyis beigazolódott a nő legbelső félelme.

Ha egyszer sikerül túljutnom a tragédián, mindent megteszek majd azért, hogy változatatni tudjunk ezen a béna rendszeren - pénz nem számít"

- mondta White, hozzátéve: sosem fogja megértni, hogyan juthat fegyverhez olyasvalaki, aki nem csupán erőszakos előéletű, de már öngyilkosságot is elkövetett. Kétszer...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.