A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztály munkatársai 2021. augusztus 9-én délután a fővárosban elfogtak egy helyi 39 éves férfit, J. Krisztián Norbertet, akinél bruttó fél kilogramm marihuánát találtak, és akivel szemben garázdaság miatt elfogatóparancs volt érvényben.
Kiderült, hogy a férfinél talált drog a 38 éves L. Csaba Attilától származik. Őt is még aznap elfogták a KR NNI nyomozói a fővárosban, majd kutatást tartottak a budapesti lakóhelyén és a szintén fővárosi, kábítószer raktározására használt ingatlanján.
A rendőrök lefoglaltak közel tíz kilogramm marihuánát, szárított növényi egyedeket, továbbá a kábítószer termesztéséhez, porciózáshoz szükséges eszközöket, többek között keltető sátrakat, lámpákat, ventilátorok, alufóliát, fóliát, hegesztő- és vákuumozógépet, digitális mérlegeket, valamint közel másfél millió forint készpénzt.
A KR NNI nyomozói L. Csaba Attilát kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségnél kezdeményezték letartóztatását.
J. Krisztián Norberttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.