Elbúcsúzott kisfiától, majd holtan esett össze a mentős Tamás

Elbúcsúzott kisfiától, majd holtan esett össze a mentős Tamás

összefogás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 11. 17:00
Összefogtak az emberek a gyászoló családért.
Bors

Borzalmas tragédia rázott meg egy Pest megyei családot és az Országos Mentőszolgálat dolgozóit. A 38 éves P. Tamás mentős elbúcsúzott a kisfiától, majd elment futni. Amikor hazaért, hirtelen rosszul lett és összeesett. Párja, Dóra azonnal próbálta újraéleszteni, közben riasztotta a mentőket. Saját kollégái próbálták meg Tamást visszahozni az életbe, de sajnos másfél óra küzdelem után sem sikerült megmenteni az OMSZ mentésvezetőjét.

„Kivételesen jó embert, bajtársat veszített el az Országos Mentőszolgálat, halála a mentők teljes közössége számára lesújtó veszteség. Nyugodjék békében!„ – búcsúzott akkor az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.

Tamás feleségét és családját rendkívül megrázta a tragédia. Dóra otthon maradt féléves kisfiukkal, Bencével. A családnak anyagi segítségre volt szüksége, hogy ezt az átmeneti időszakot a tragédia ellenére is át tudják vészelni.

„Eddig Tamás állt a segítségre szorulók rendelkezésére, most rajtunk a sor! Akik ismerték tudják, hogy a hivatásában elkötelezett és tettre kész volt. Kérünk benneteket, hogy segítsetek Dórának és Bencének, hogy talpra tudjanak állni, ne szenvedjenek hiányt semmiben” – kérte akkor a Barát a Bajban Alapítvány közösségi oldalán. „Együttérzéseteket, támogatásotokat a család nevében, ezúton is köszönjük!„

A felhívásra rengetegen jelentkeztek, és utaltak a gyászoló családnak. Az alapítvány a napokban arról számolt be, hogy az óriási összefogásnak köszönhetően Tamás családjának 2 millió 793 ezer forint gyűlt össze, amit már át is utaltak nekik.

„Rendkívül hálásak vagyunk nektek a rengeteg segítségért, a részvét üzenetekért, Dóra és gyermeke nevében pedig hálás szívvel köszönjük a felajánlásokat!” - fogalmaztak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.