Aktuális

Már csak ez hiányzott: új faj keseríti meg az életünket - csíp és harap a csipkéspoloska

Bors

Létrehozva: 2021.08.13.

Az észak-amerikai eredetű csipkéspoloska meglehetősen apró termetű, kártékony, ráadásul csíp is – a Bors utánajárt, mit is kell tudni ezen fajról.

Forrás: Shutterstock

Az invazív címeres poloskák egyre szélesebb tárháza 4-5 éve nyitotta meg kapuit határainkon belül, azóta

ömlenek ránk a különböző afrikai, ázsiai és amerikai fajok 

– éppen mikor, mekkora galibát okozva ezzel a magyar háztartásokban. Az újonnan megjelenő fajta, a csipkéspoloska, ráadásul nemcsak kellemetlen szagot áraszt, hanem csíp is. 

Mivel az ország területén egyre inkább a szubmediterrán-mediterrán éghajlat jellemző, a bosszúságot okozó poloskák olyan kiválóan képesek akklimatizálódni, hogy egyes fajok a telet is átvészelik"– magyarázta a jelenséget Sár József, entomológus, hozzátéve: az őshonos példányokkal karöltve ezek a külföldről beáramló egyedek tehát mára a magyar fauna részét képezik.

A rovarszakértő tudomása szerint a csipkéspoloska elsősorban a tölgyesekben okoz
jelentős károkat: a növényi nedvek kiszívására teremtett, úgynevezett

szipókás szájszervükkel a leveleket támadják meg, amik lakmározásuk nyomán teljesen elszáradnak. 

– Egyes fajok esetében ezen szerv olyan erős, hogy ragadozó életmódot folytatva állatokat, jellemzően persze bogarakat ejtenek el, de akárcsak a kizárólag vérrel táplálkozó ágyi poloskák, az embert is megmarhatják – emlékeztetett az entomológus.

A jó hír, hogy a csipkéspoloska ugyan csíphet, haraphat, de nem szív vért,

mindössze az emberi bőrön található izzadságcseppekből enyhítené szomjúságát. Rossz viszont, hogy az őshonos fajokkal ellentétben ezek a rovarok korábban nem voltak szerves részei a hazai táplálékláncnak, így természetes ellenségük sincs.

Bőrpír ugyan keletkezhet egy elvakart szúrás nyomán, ezek az állatok azonban nem terjesztenek semmilyen fertőzést, lévén csak a növényeken élősködnek"– jegyezte meg Sár József.

A csipkéspoloska tehát egészségünkre nézve nem jelent veszélyt, amennyiben azonban elszaporodnának egy adott területen, a növények védelmében célszerű rovarirtó szakemberek segítségét kérni a velük való harcban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze