És ez még csak az első nap: kattant a bilincs a tiltott kéjelgő csuklóján a Forma 1-en

És ez még csak az első nap: kattant a bilincs a tiltott kéjelgő csuklóján a Forma 1-en

Hungaroring
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 31. 23:00
A nőt tiltott kéjelgésért kapcsolták le a versenyen, gyorsított eljárásban állítják majd bíróság elé.
Bors

Már az első szabadedzések is hatalmas tömegeket vonzottak ki a Forma1 idei hétvégéjére, a mogyoródi Hungaroringre. Természetesen, ahol sok az ember, ott bizony sajnos óhatatlanul megjelenik a bűnözés is. A magyar zsaruk viszont előre felkészültek az eseményre, és megerősített, fokozott rendőri jelenlétet vezényeltek ki a ringre, aminek köszönhetően nem történt bűncselekmény sem a ringen, sem pedig az azt övező kempingben. Három embert azonban lekapcsoltak: 

Szabálysértési feljelentést három esetben tettek a rendőrök, helyszíni bírságot egy, közigazgatási bírságot két emberrel szemben szabtak ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy embernek pedig nem másért, mint tiltott kéjelgésért kattant a csuklóján a bilincs, őt szabálysértési őrizetbe vettek és gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.