Sokkoló bejelentést tettek: halálos agypusztító fehérje szökött ki egy francia laborból

Sokkoló bejelentést tettek: halálos agypusztító fehérje szökött ki egy francia laborból

laborok
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 31. 16:15
A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.
Bors

Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot, miután két dolgozót is halálos agyi fertőzéssel diagnosztizáltak – írja a Science Magazine. Az egyik meg nem nevezett páciens egy francia kutatóintézetben tanulmányozta a rendkívüli veszélyeket magukban hordozó, extrém módon fertőzőképes fehérjéket, a prionokat. Néhány hete diagnosztizálták nála az úgynevezett Creutzfeldt–Jakob-szindrómát.

Ez egyfajta prionfertőzés okozta, degeneratív neurológiai megbetegedés. A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.

A betegséggel megfertőződött egyik dolgozó esetében egyelőre nem biztos, hogy a laborban fertőződött meg. A betegség azonban meglehetősen ritka, így valószínűsíthető, hogy kísérletezés közben kapta el a kórt.

Két éve egy másik dolgozó esetében is felfedezték a fertőzést, tíz évvel az után, hogy elvágta az  ujját egy üveggel. Emiatt bekerült a fertőzés a véráramba. A nő végül belehalt a betegség szövődményeibe, ami miatt szigorításokat vezettek be a laboratóriumokban.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.