Még a vízilovaknak is meleg van: így hűtik az állatokat a budapesti állatkertben

Még a vízilovaknak is meleg van: így hűtik az állatokat a budapesti állatkertben

majom
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 01. 10:15
Vízfürdővel és egyéb praktikákkal igyekeznek a hőség idején komfortossá tenni a lakók számára az állatkertet. A Bors annak járt utána, hogyan járnak a gondozók többek között az elefántok, a flamingók és az orángutánok kedvében.
Kóré Károly

Az állatkert jelenleg talán legnépszerűbb lakója egyértelműen a tavasszal született kis elefánt. Samu szépen fejlődik, és már szívesen igénybe veszi az 1999-ben épített medencét is. A létesítményt jelenleg nem töltik fel teljesen, hogy a bébiállat számára is ideális pihenőhelyként szolgálhasson. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője a Borsnak elmondta: az elefántok a természetes élethelyükön is szívesen tartózkodnak a víz közelében.

Egyrészt a hőség, másrészt a szomjúság miatt. Számukra megszokott a magas átlaghőmérséklet. Az állatkertben élő elefántos viselkedése egyébként sok mindenben hasonlít a vadon élőkéhez. Többek között abban, hogy szívesen szórnak sarat a hátukra:
- Ez egyfajta bőrradír, ami eltávolítja az elhalt bőrréteget – magyarázta a szakember.
Az intézményben mindent elkövetnek, hogy az állatok komfortérzetét növeljék. Csongor az ormányosok gondozója például vízzel locsolja a rá bízottakat.

- Szívesen veszik, ha a slagból a szájukba is jut! - mesélte a fiatal férfi, miközben különféle zöldségeket és gyümölcsöket is dobált a fürdőző patásoknak a medencébe. Az elefántokat jellemzően szándékosan nem kézből etetik.
- Nem szeretnénk, hogy túlzottan hozzászokjanak, ráadásul meglehetősen erős a szorításuk – magyarázta.

Beindul a nyári bébibumm

A flamingók a nagy melegben csapatostul vonulnak a kistavukba, illetve onnan a szárazföldre. Néhány példány nem tart velük. Mint megtudtuk, azért, mert jelenleg kotlanak. A fiókák egy-két héten belül kikelnek. Mostanában egyébként az egész állatkertben bébibumm várható.

- A mérsékelt égövi állatok, illetve azok, melyek természetes élőhelyén állandó a meleg. Igyekeznek úgy időzíteni a szaporodást, hogy mire a világra jönnek a kicsinyek, már jó legyen az idő. Az időjárás ingadozása persze meggyorsíthatja a szülést, igaz, jellemzően a kánikula helyett inkább a vihar vált ki ilyen hatást – mondta a szóvivő.

Árnyékba vonul az orangután

Az orángutánok élőhelyét úgy alakították ki, hogy az emberszabásúak tetszésük szerint a napra vagy árnyékos helyre mehessenek. Ottjártunkkor az egyik négylábú egy fán ülve egy műanyag ládát tartott a feje fölé.

- Ezek a majmok általában magányosak a természetes élőhelyükön. Az ösztönösen keresik az elvonulás lehetőségét, de az állatkertben viszonylag kisebb területen vannak többen. A láda egyfajta privát szférát biztosít neki. Ezt abszolút tekinthetjük eszközhasználatnak – magyarázta Hanga Zoltán.

Vitorlákat kaptak a pingvinek

A közhiedelem szerint a pingvinek a hideget szeretik, ám ez csak részben igaz. Léteznek ugyanis sarkvidéki és az Egyenlítő közelében élő fajok is.

- A mi állatkertünkben pápaszemes pingvinek élnek, melyek Afrika déli részén őshonosak. Nyilván ott sem a sivatagban botorkálnak – mosolygott a szakértő, és hozzátette: a pingvinek számára a medencéjük mellett árnyékolóvitorlákat is elhelyeztek, de a hőség idején folyamatosan működtetik a vízporlasztót is, hogy a madarak kényelmesen beállhassanak a párafelhőbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.