Aktuális

Megdöbbentő fordulat a hagyatéki tárgyaláson: Pártos Csilla megtámadta Pécsi Ildikó végrendeletét

Bors

Létrehozva: 2021.07.17.

Váratlan fordulat történt Pécsi Il­­dikó hagyatéki tárgyalásán. A meghallgatáson megjelent Pártos Csilla ügyvédje, hogy közölje: a színésznő volt menye megtámadja a végrendeletet.

A koronavírus-járvány miatt hosszú hónapokig húzódott a tavaly december 5-én elhunyt Pécsi Ildikó hagyatéki tárgyalása, amelyre végül körülbelül egy héttel ezelőtt került sor. Éppen Szűcs Lajos halálának első évfordulóján, akivel Pécsi több mint fél évszázadon át élt regénybe illő szerelemben.

A színésznő halála után érdekes helyzet állt elő, ugyanis – ahogy arról korábban beszámoltunk – Ildikó két végrendeletet írt. Az egyiket az ügyvédjénél, dr. Magyar Györgynél hagyta, a másikat egy ismeretlen helyen, és mivel az a későbbi, azt kell figyelembe venni. Az sokáig rejtély volt, hogy mi áll a titkos tes­tamentumban.

A színésznő mesés örökséget hagyott maga után, s mivel hárman – Ildikó fia, Szűcs Csaba, az unoka, Csabika és a fogadott fiú, L. Péterfi Csaba – is a várományosai lehettek, megjósolható volt az újabb családi háborúskodás. A hadüzenet most meg is érkezett.

A Bors információi szerint a hagyatéki tárgyalás nem várt fordulatot tartogatott. Megjelent rajta ugyanis Pécsi Ildikó volt menyének, Pártos Csillának az ügyvédje, méghozzá azért, hogy megtámadja a végrendeletet! Ennek alapja az lehet, hogy az idős, gyászoló színésznő vélhetően nem volt olyan mentális állapotban, hogy teljes felelősséggel rendelkezhessen va­gyonáról. 

A Bors megkereste Pártos Csillát, aki éveken ke­resztül pereskedett Pé­csivel a színésznő impozáns, Csepp­kő utcai in­gatlanáért. A jógaoktató meglehetősen rövidre zárta a beszélgetést: kedvesen, de roppant határozottan közölte, hogy nem szeretne ebben a témában megszólalni.

De mi a helyzet az örökség többi várományosával?

L. Péterfi Csaba, a színésznő legfőbb bi­zalmasa lapunknak el­mondta, hogy meg­hívást sem kapott a meg­hallgatásra, ami azt jelenti, hogy nincs az örökösök kö­zött.

– Nem voltam jelen a tárgyaláson, nem is hívtak, de azt már többször hang­súlyoztam, hogy nekem Ildikó szellemi öröksége a fontos, azt viszem tovább. Ezért szerveztem a Pécsi Ildikó Keleti Éva szemével című fotókiállítást, és ezért hoztam létre a Pécsi Ildikó Színtársulatot is. Én annyi mindent kaptam Ildikótól az évek során, hogy azt anyagiakkal nem is lehet kifejezni – nyilatkozta a Borsnak L. Péterfi Csaba.

Hogy mi lesz így az örökség sorsa, az egyelőre rejtély, ám az biztos, hogy Pécsi Ildikó hagyatéki ügye még sok meglepetést tartogathat.

Bármelyik végrendelet megtámadható

Bármelyik végrendelet sikeresen megtámadható, amennyiben a Polgári Törvénykönyv által előírt valamely érvénytelenítő feltételnek megfelel. Egy végrendeletet négy feltétel alapján lehet megtámadni. Amennyiben bármelyik hiba fennáll, jogosan bízhatunk a sikerben. Érvénytelen a végrendelet, ha az örökhagyó végrendelkezési képessége hiányzik, nincs meg a végrendelkezés szándéka, végrendeleti akaratát nem a törvényes alakban teszi meg, a végrendelet tartalma nem felel meg a törvény feltételeinek.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek