Aktuális

Orbán Viktor: Brüsszel miatt van szükség a népszavazásra

Bors

Létrehozva: 2021.07.31.

Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszélt arról, ki kell állni amellett, hogy „a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.”

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején leszögezte:  Brüsszel miatt van szükség a népszavazásra.

Mint fogalmazott, egy 54 oldalas dokumentumban követelik Brüsszelből, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt. 

Mind a család, mind a gyermekjog az unió alapokmánya szerint nemzeti hatáskör - tette hozzá. Mint fogalmazott, egy ilyen helyzetben két lehetőségünk van: vagy engedünk, vagy nem. Mivel a gyermekeinkről van szó, nem engedhetünk – nyomatékosított. A kormányfő elmondta azt is, hogy szükségünk van minden magyar ember támogatására.”

Felidézte, ugyanígy volt ez a kötelező kvóták esetében is. Akkor egész Európát a magyar népszavazók védték meg a kötelező kvótáktól – jelentette ki. Ha van támogatás a nép részéről, akkor meg tudjuk nyerni ezt vitát. A kötelező szétosztási kvótákkal kapcsolatban már sikerült – tette hozzá.

Brüsszel szeretné, ha beengednénk az aktivistákat az iskolákba

Kérdésre válaszolva a kifejtette azt is, hogy Brüsszel szeretné, ha beengednénk az aktivistákat az iskolákba, szerinte ez az uniós levélből is kiderül. Mint fogalmazott, a bizottság szerint az iskolában vannak olyan jogok, amik megelőzik a szülői jogokat. Az Unió szerint az európai szabadságeszmény kiteljesedését várják ettől, és most a nemek területén is szabadon lehet dönteni, csakhogy a gyerek nem a felnőtt szabadság kérdésébe tartozik. „Ez nem szabadság, hanem gyermekvédelmi kérdés” – szögezte le.

Orbán Viktor úgy véli,

ki kell állni amellett, hogy a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek