Megrázó: életét vesztette egy 2 gyermekes édesanya, hiába küzdöttek érte az orvosok

Megrázó: életét vesztette egy 2 gyermekes édesanya, hiába küzdöttek érte az orvosok

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 09. 23:00
Rettegett a mellékhatásoktól, ezért nem oltatta be magát.
Bors

Életét vesztette egy kétgyermekes édesanya, aki annyira rettegett a mellékhatásoktól, hogy nem oltatta be magát. Végül a koronavírus delta variánsa támadta meg, és belehalt a fertőzésbe.

A Kansas Cityben élő 45 éves Tricia Jones sokáig hezitált, beoltassa-e magát, ám amikor hallotta, hogy akár vérrögök is kialakulhatnak az egyes vakcinák miatt, úgy döntött, nem vállalja a kockázatot. Ebben csak erősítette, hogy amikor édesanyja megkapta az első oltását, ágynak esett. Ez azonban csak a szokványos tünet volt, még az édesanyja is győzködte, hogy semmi baja, Tricia hallani sem akart többé a koronavírus elleni vakcináról.

Csakhogy a kisfia az óvodában elkapta a fertőzést, és bár alig volt tünete, átadta a kórokozót az édesanyjának. Tricia kórházba került, napokkal később már lélegeztetőre kellett kapcsolni, az állapota ugyanis rohamosan romlott. Az asszony szervezete végül nem bírta és feladta a harcot.

A családja azért osztotta meg a történetét, hogy mindenkit arra buzdítson, oltsák be magukat. Úgy vélik, hogy Tricia is élhetne még, mert könnyebb lefolyású lett volna a betegség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.