A háziorvos elárulta: ezekkel az ételekkel vigyázzunk nyáron, még a hűtőben is megromolhatnak

A háziorvos elárulta: ezekkel az ételekkel vigyázzunk nyáron, még a hűtőben is megromolhatnak

étel
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 10. 16:30
A kánikulában fokozott veszélyt jelent az élelmiszerek, ételek nem megfelelő tárolása. Rosszabb esetben olyan fertőzést is kaphatunk, aminek kórházi kezelés lesz a vége.
Bors

A nagy meleg egyenlő a romlandó ételekkel. Meglepő, de ilyenkor 24 óránál tovább a legkitartóbb ételeket sem ajánlott tárolni, még hűtőben sem! A strandra vitt elemózsiát pedig érdemes sima vízzel lekísérni.

Amit lehet, aznap együnk meg

Dr. Bense Tamás főorvos, háziorvos a Bors kérdésére elmondta: vannak kitüntetett ételek, amikre nyáron fokozottan figyelnünk kell.

– A tejet, tejszínt vagy tejfölt tartalmazó ételeket lehetőleg rögtön fogyasszuk el.

A halas étkeket tárolásra sem javaslom, ezért csak annyit készítsünk el belőlük, amennyit meg is eszünk. A belsőségekkel ugyanígy járjunk el. Húsok esetében, ha kivettük a fagyasztóból, akkor olvasztás után megfőzhetjük vagy megsüthetjük, de nagyon fontos, hogy a már kiolvadt alapanyagot ne fagyasszuk vissza – javasolja a doktor úr.

Azt is megtudtuk: van néhány étel, amivel kicsit megengedőbbek lehetünk.

– A tejet nem tartalmazó levesek fél napig tárolhatóak, a gyümölcsöket pedig lehetőleg egy napon belül fogyasszuk el – húzta alá a főorvos.

Dr. Bense Tamás a süteményekhez is adott pár jó tanácsot.

– Ezek is ugyanolyan kényesek, mint más ételek. A tejszínt tartalmazó süteményeket, pl. a krémeseket még szállításra sem javaslom. Inkább hívjuk el barátainkat, és a cukrászdában, frissen élvezzük a sütemények ízvilágát. A kelt tésztás készítmények megfelelő hűtés mellett a sütés napján fogyasztandók – részletezte a főorvos.

A frissen összerakott szendvics a legbiztosabb

Ha kirándulni, vagy strandra megyünk, természetesen magunkkal viszünk valamennyi elemózsiát. A kánikula miatt azonban itt is meg van kötve a kezünk.

Minden étkezés előtt, ahogy otthon, úgy azon kívül is elengedhetetlen a fertőtlenítő kézmosás! – kezdi dr. Bense Tamás.

– A szendvicsekben a tejalapú és kenhető termékeket – margarin, vaj, sajtok – mindenképp kerüljük el. A zsömlébe, kenyérbe kolbászt, vagy téliszalámit érdemes tenni. A legjobb viszont, ha egy hűtőtáskába beletesszük az alapanyagokat – a kolbászt, téliszalámit, mellé pedig friss paprikát, paradicsomot – és amikor megéhezünk, akkor rakjuk össze a fogyasztani kívánt szendvicset. Amit kivittünk magunkkal, azt együk is meg, haza már ne vigyünk semmit – javasolja a háziorvos, aki további praktikákat is megosztott velünk.

– A nyers répa és karalábé nagyon finom, egészséges zöldség, emellett pedig a strandon is remekül csillapítja éhségünket.

Dinnyét, vagy más gyümölcsöt csak úgy vigyünk magunkkal, ha előtte alaposan megmostuk és nem vágtuk fel előre! Szomjúságunk csillapítására pedig a szénsavmentes ásványvíz a legjobb. A sörrel, vagy borral inkább várjuk meg a hazaérkezésünket: a hűvös szobában jobban esik az alkohol, mint a tűző napon – tanácsolja a szakember.

Hányás, hasmenés? irány az orvos

– A szervezetünk azonnal jelez, ha romlott ételt ettünk. Ha fertőzéses tüneteket – hányást, hasmenést, hasi görcsöt – tapasztalunk, azonnal értesítsük háziorvosunkat. Azt is mondjuk el neki, hogy az elmúlt 6 órában mit ettünk, ő pedig az elmondottak alapján eldönti, hogy elegendő az otthoni kezelés, rendelői vizsgálatra lesz szükség vagy kórházba kell mennünk. Gondoljuk meg, hogy egy nem friss, gombás vagy tejszínes étel megér-e egy kórházi infúziós kezelést – zárta gondolatait dr. Bense Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.