Aktuális

Az alfa és a béta mutáns is egyszerre fertőzte meg: öt nap alatt belehalt a nő

Bors

Létrehozva: 2021.07.11.

A nő nem volt beoltva.

Koronavírus okozta a halálát egy 90 éves belga nőnek, akiről a kutatók megállapították, hogy a vírus alfa és béta változatával egyaránt meg volt fertőződve – írta a brit The Guardianra hivatkozva a 24.hu.

A nő nem volt beoltva a betegség ellen, márciusban szállították Aalst város kórházába, és még aznap pozitív lett a tesztje. Noha kezdetben még megfelelő volt az oxigén szintje, hamar romlani kezdett az állapota, majd öt nappal később meghalt.

Mivel az asszony szervezetében az alfa és béta törzset is kimutatták, az orvosok arra következtetnek, hogy két különböző ember is megfertőzte őt. Anne Vankeerberghen, a kutatás vezetője, az érintett belga kórház biológusa elmondta, nem tudni, hogy a nő hogyan fertőződött meg, és nehéz megmondani, hogy az együttfertőzés szerepet játszott-e a beteg gyors állapotromlásában.

A biológus szerint bár hasonló esetről egyelőre nem tudni, szerinte a jelenséget alábecsülik. Igaz, januárban brazil tudósok arról számoltak be, hogy két embert egyszerre fertőzött meg a koronavírus két különböző törzse, de a tanulmányt még nem tették közzé tudományos folyóiratban.

Lawrence Young, virológus, a Warwicki Egyetem molekuláris onkológiai professzora szerint nem meglepő, ha egynél több törzzsel fertőzött egyént találnak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek