Stephen King elárulta, melyik horrorfilmet volt képtelen végignézni

Stephen King elárulta, melyik horrorfilmet volt képtelen végignézni

félelem
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 02. 17:30
Van, amivel még ő sem tudott megbirkózni.
Bors

A ragyogás, az Az és más világhírű horrormű szerzője meglepő kijelentést tett nemrég. Stephen King elárulta:

van egy bizonyos horrorfilm, amit még ő sem tudott végignézni.

Az író egy horrortörténettel foglalkozó sorozatban tűnt fel, ahol a műfaj iránti szeretetéről és néhány olyan filmről beszélt, amelyek a legnagyobb hatással voltak rá szerzőként. King akkor elmondta: az egyik horror olyan hatással volt rá első nekifutásra, hogy ki kellett kapcsolnia.

Éppen kórházban, gyógyszerek hatása alatt voltam, amikor először láttam az Ideglelést. A fiam behozott egy VHS-t, és azt mondta, ezt meg kell néznem. A felénél ki kellett kapcsolnom, túl félelmetesnek találtam.

– árulta el az író, aki hozzátette: az 1999-es film azóta a kedvencei közé tartozik.

Ezzel magyarázta félelmét

King korábban is írt már az Ideglelésről, akkor elárulta, miért olyan különleges számára ez a horrorfilm.

Egy biztos: átkozottul valóságosnak tűnik – fogalmazta meg érzéseit az író.

Megjelenése idejében az Ideglelés az egyik legfélelmetesebb film volt, úgy tudni, vetítése alatt többen rosszul lettek a moziban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.