Begőzölt a borsodi férfi: nem kapott segélyt, ezért csavarhúzóval akarta torkon szúrni a polgármestert

Begőzölt a borsodi férfi: nem kapott segélyt, ezért csavarhúzóval akarta torkon szúrni a polgármestert

segély
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 24. 19:00
A férfi kétszer ment segélyért, de egyszer sem kapott: ekkor begőzölt, és halálosan megfenyegette a polgármestert és a képviselőtestület tagjait is.
Bors

A férfi először 2020 szeptemberében kérvényezett 50 ezer forintnyi rendkívüli segélyt, amit annyira meg akart szerezni, hogy fenyegetően azt mondta a képviselőtestület tagjainak: 

Intézkedjenek, különben ő fog intézkedni. 

Ez azonban nem hatotta meg a testület tagjait, akik még a sejtető fenyegetés hatására sem utalták ki neki a kért összeget. A férfi így várt pár napot, majd – már sokkal dühösebben, mint korábban – ismét visszament az önkormányzathoz, ahol már az alpolgármesterhez fordult a segítségért. Mikor azonban ekkor is elutasították, a férfi előrántott egy csavarhúzót, és dühöngő fenyegetőzésbe kezdett: közölte, hogyha nem kapja meg a kért összeget, 

a polgármester és a képviselőtestület tagjainak a torkát is keresztül fogja szúrni. 

Akciója után azonnal elfogták, és most terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt indult büntetőeljárás ellene, amiért akár nyolc évet is kaphat. A férfit emellett le is tartóztatták, ugyanis tartanak attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökik vagy elrejtőzik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.