Aktuális

Gyomorforgató: Begyűjtötte áldozata bugyijait az erőszakoló rém – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.06.05.

A 23 éves elkövető a szexuálisan bántalmazott idős asszony alsóneműjét is ellopta trófea gyanánt.

Az angliai St. Helensből származó 23 éves Shakur Valentino visszaesőként kérült rács mögé – adta hírül a Daily Star. A fiatal férfi első akciójaként egy, az éjszakában megismert

tinédzsert támadott meg, melyet követően a rendőrség el is fogta őt.

Nemi erőszakra akkor ugyan még nem került sor, a hoppon járt perverz azonban nem adta fel: hetekkel azután, hogy a hatóságok szabadon engedték, egy idős asszonyt csalt tőrbe a Piccadilly Circus közelében,

majd meg is erőszakolta a védtelennek bizonyuló nagymamát.

bizarr emlékek

A liverpooli törvényszék bírája, Louise Brandon a helyi illetőségű Liverpool Echonak nyilatkozva elmondta: az amúgy is felettébb felkavaró ügyben további szomorú pikantériát jelent, hogy az elkövető

különböző trófeákat is begyűjtött bántalmazott áldozataitól.

A tinédzserrel való erőszakoskodás egy közös megegyezéssel történt szexuális aktus után következett be, mivel Shakur még többet akart. A lány ugyan jelezte, hogy elfáradt, ez azonban nem állította meg alkalmi partnerét, aki

kezét az alatta fekvő tini szájára tapasztotta, hogy így hallgattassa el.

A bíróságon ugyan bizonyítást nyert, hogy a megrémült lány vádjaival ellentétben Shakur mégsem erőszakolta meg őt, bugyiját azonban csak ellopta a fiatal férfi – igaz, nem tudta megmagyarázni, miért is tette.

LEJTMENET

A szexre éhes perverz nem bírva magával néhány hét múlva tettlegesen is lecsapott:

egy sikátorba hurcolta az idős takarítónőt, majd miután megerőszakolta, a leggingsét eltulajdonítva távozott a helyszínről.

Shakur Valentino a két esetet összesítve 7 és fél évet tölt majd a börtönben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek