Aktuális

35 millió forintot követel a megölt magyar örömlány családja - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.06.27.

Az olasz férfi még 2018-ban végzett egy magyar lánnyal Modenában.

Az örömlányként dolgozó Mata Ariettát az olasz férfi előbb a kocsijába csalta, ahol dulakodtak. A nő elfutott, de az ötvenéves támadó elkapta és hátulról szétverte a fejét egy vascsővel – írja a Blikk.

A gyilkos ezután a holttestet egy vonat elé elé dobta, hogy úgy tűnjön, a lányt halálra gázolták. A rendőrök 220 ezer forintnak megfelelő összeget foglaltak le férfitől, amit a magyar lánytól vett el, a család ebből semmit nem kapott meg.

A fiatal lány elvesztése miatt van egy kártérítési igényünk az elkövetővel szemben, amit a bírósághoz már benyújtottunk. Ez az összeg százezer euró, azaz durván 35 millió forint. Nyilvánvalóan az elkövető nem rendelkezik ekkora vagyonnal, de a túlzsúfoltság miatt szoktak kártérítést kapni Olaszországban a fogvatartottak, amit majd levonhatnak tőle – nyilatkozta a lapnak dr. Lakatos Csilla, Arietta családjának jogi képviselője.

A lány édesapja, Ferenc azt mondta, lánya holttestét csak két évvel a halála után tudták hazaszállíttatni, hogy méltó búcsút vegyenek tőle. Azóta mindennap kijárnak hozzá a temetőbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714996210
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714996210
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714996210
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika