Váratlan fordulat történt Maddie McCann ügyében: Hatalmasat tévedtek!

Váratlan fordulat történt Maddie McCann ügyében: Hatalmasat tévedtek!

fordulat
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 17. 21:30
A helyi zsaruk biztosak benne, hogy a Madeleine McCann holttestének lelőhelyét megálmodó látnok tévedett.
Bors

Mint azt pár napja mi is megírtuk, Maddie McCann ügyében először szólalt meg Christian Brückner, a kislány elrablásával és megölésével gyanúsított pedofil – az ügyészek azt állítják, bizonyítékokkal képesek igazolni, hogy

a jelenleg is börtönben lévő férfi 2007-ben valóban elkövette a szörnyű tettet.

újabb fordulat

Arról is adtunk hírt a hónap elején, hogy egy német parafenomén úgy véli: a lány hulláját egy erdőben ásták el, alig 10 kilométerre attól a szállodától, ahonnan az akkor alig négyéves gyermeket elrabolták.

A helyi rendőrök azonban rácáfoltak a látnokra, mivel már átvizsgálták a szóban forgó területet.

A The Sun közölte: az 50 éves Michael Schneider, aki már számos eltűnt személy ügyében ért el sikereket, annak rendje és módja szerint meg is indult volna a vele megosztott koordináták nyomán, ám a portugál kollégák még időben felhívták figyelmét a tényre, miszerint

ők már átvizsgálták a kérdéses környéket és semmit sem találtak.

Mindeközben hatósági berkekből az is kiszivárgott, hogy a Christian Brücknert fogva tartó nyomozók úgy vélik, a börtönben legutóbb is erőszakos kirohanást rendező férfi 

kezd megtörni a rá nehezedő gyanú súlya alatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.