Aktuális

Újabb fordulat Maddie ügyében: megtörte a csendet a gyilkos

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Levelet írt a rendőrségnek Maddie feltételezett gyilkosa.

Először szólalt meg a Maddie McCann elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított pedofil azóta, hopgy a neve is felmerült az ügy kapcsán. A 44 éves Christian Brückner levelet írt a rendőrségnek, amelyben botrányosnak nevezte a nyomozást, az ártatlanságát hangoztatta, majd azt üzente az ügyészségnek, hogy adják fel.

Az ügyészeket azzal vádolta meg, hogy szégyent hoznak a német jogrendre, botrányos kijelentéseket tettek róla anélkül, hogy egyáltalán vádat emeltek volna ellene Maddie ügyében. Mint írta, "az ügyészségnek le kellene állnia azzal, hogy ártatlan embereket üldöz". Felszólította a brunswicki ügyészeket, hogy mondjanak le hivatalukról.

Az ügyészek azonban azt állítják, bizonyítékaik vannak arra, hogy Brückner - aki egyébként egy másik ügy miatt jelenleg is börtönben van - elrabolta és meggyilkolta a kislányt 2007-ben. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260414
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133426_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260414
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában