Kiderült, hogy bár hátra nem dőlhetünk, de egyelőre megnyugodhatunk, ugyanis a Koronavírus Sajtóközpont közlése szerint
eddig mindössze 5 esetben detektálták az Indiából származó mutánst,
amely újabb hullámokat indított el a világ különböző részein – írta meg az Mfor.
Ismeretes, Müller Cecília országos tiszti főorvos május 28-án jelentette be, hogy Magyarországon is megjelent az akkor még indiainak nevezett, ma már delta-variánsnak hívott koronavírus mutáció. Azóta már majdnem egy hónap telt el, és szerencsére ahhoz képest ez a szám alig nőtt, tehát az arány igencsak kedvező.
Azonban a megnyugtató adatok ellenére sem viselkedhetünk felelőtlenül, az új variáns ugyanis már egyre több helyen bukkan fel, riasztó gyorsasággal terjed, és amellett, hogy megjelent egy tripla mutáns, Nagy-Britanniában is egyre többeket fertőz meg, és egyre nagyobb számban azonosítják be az átoltottságáról híressé vált Izraelben is, ahol ugyan újabb lezárásokat egyelőre nem terveznek, azonban a miniszter már figyelmeztette az országot, és újra megkérte az izraelieket: zárt térben viseljenek maszkot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.