Az Antares zenekar egy felhőmentes éjszakán kereste fel az Óbudai Polaris Csillagvizsgálót, hogy egy óriástávcsövön keresztül meglesse az Antares csillagot. A tudományos túrát Molnár Péter amatőr csillagász előadása tette még színesebbé.
Az Antares a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga.
Nevét onnan kapta, hogy vöröses színével a Mars (görögül Arész) riválisa – mondta el a zenészeknek a Magyar Csillagászati Egyesület titkára.
– Hétszázszor nagyobb, mint a Nap, és háromezer fokos a felszíne. Fiatal csillag, mindössze 15 millió éves.
A négy muzsikus előbb szabad szemmel, majd a csillagvizsgáló közel 3 méter hosszú távcsövén keresztül nézte meg az Antarest. A lenyűgöző látvány sok kérdésre sarkallta a zenészeket, közülük Dér Dávid billentyűs tűnt a legfogékonyabbnak, aki amatőr szinten érdeklődik a csillagászat iránt. Kérdésére, hogy hogyan ér véget az Antares, Molnár Péter azt mondta, hogy a magja egy idő után majd nem termel energiát, és erre a vasmagra a külső rétegei rázuhannak, így szupernova-robbanás következik be. Durranni fog, az biztos, tette hozzá.
Ha nem is ekkora, de nagy durranásra készül a napokban az Antares zenekar, ugyanis június 5-én mutatják be új, InSanity című lemezüket Budapesten, az Analog Music Hallban. A Junior Artisjus és Öröm a Zene Díjas együttes az album felvezetéseként egy klipet is megjelentetett a minap a Fresco című számukhoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.