„23 éves vagyok, és egy moziban szexeltem egy 60-as házaspárral”

„23 éves vagyok, és egy moziban szexeltem egy 60-as házaspárral”

házaspár
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 30. 00:30
Bors

Meglepő történetről számolt be Strictly Anonymous nevű internetes rádióműsorban egy 23 éves férfi. A JD néven bemutatkozó fiatalember vállaltan biszexuális és mindig is arról fantáziált, hogy egyszerre egynél több partnerrel bújjon ágyba, ahogy a nála jóval idősebbek is vonzották.

A gondolatokat végül tettek is követték, és JD rátalált egy hozzá hasonlóan nyitott 60-as házaspárra, Billre és Lindsayre. Először csak cseteltek, majd videotelefonáltak egymással, és a szimpátia olyannyira kialakult közöttük, hogy egy kávézóban találkoztak személyesen is.

Nem hittem el, mennyire kedvesek. Nagyjából mindenről tudtunk beszélni, nem voltak tabuk, és bejöttünk egymásnak így hárman, egyből kialakult közöttünk a kémia

– mesélte a férfi, aki ezután kitalálta, hogy menjenek el hármasban egy mozizásra. Szándékosan olyan filmet választottak, amire nem voltak túl sokan kíváncsiak, így volt lehetőségük egy kicsit hármasban időt tölteni. És mivel a moziterem gyakorlatilag üres volt, olyan dolog történt, amire néhány órával korábban egyikük sem gondolt volna.

– Egy olyan helyen ültünk, ahol az a pár ember sem láthatott minket. Kettejük között ültem, és csak hogy egyszerűbb legyen, anyaszült meztelenre vetkőztem – folytatta JD, akitől aztán a műsorvezető, Cathy megkérdezte, hogy ezután mi is történt.

Egy óriásit szeretkeztem Billel, Lindsay pedig végignézte az egészet. Mindhárman meztelenek voltunk

– mesélte a férfi, aki ezután elárulta, hogy a mozis szex után még találkoztak, sőt, azóta már egy fedél alatt is élnek bizarr hármasban.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.