Aktuális

A bimbója is szőrös volt, ezért szex közben sem vette le a melltartóját: ma már fétisklubok sztárja a szakállas nő – 18+ Videó

Bors

2021. június 25. péntek 23:30

Az essexi lányt nem érdekli, hogy sokan azt mondják, úgy néz ki, mint egy férfi.

Forrás: Northfoto

Tizenegy éves volt csupán, amikor extrém módon elkezdett szőrösödni a most 30 éves Bethany Burgoyne, aki hosszú évekig küzdött a testét borító szőrszálakkal. Mint a legtöbben, ő is borotvával kezdte, majd miután azt nem bírta a bőre, gyantára és epilátorra váltott.

Éveken át úgy érezte, meg kell felelnie a társadalmi elvárásoknak és az utolsó szőrszálig mindent el kell távolítania magáról, ami rengeteg frusztrációt okozott számára. Még ha le is szedte a szőrt, az erős tüszők miatt kellemetlenül érezte magát, ha szoknyát, rövidnadrágot vagy ujjatlan felsőt kellett húzni, sőt,

mivel a mellbimbója környékét is hosszú dús szőr fedi, szex közben még a melltartóját sem vette le.

Három éve döntött a változás mellett

Minél idősebb lett, annál inkább frusztrálták az anyagilag is megterhelő eljárások, ezért 2018-ban úgy döntött, hogy felhagy a teljes procedúrával. Kezdésnek abbahagyta a lába, a hónapja és a feneke szőrtelenítését, majd 2019 márciusában szintet lépett és a hasát sem szépítette tovább.

Mivel a teste elfogadása még így is eltartott egy ideig, hónapokig csak olyan nyilvános helyeket keresett fel, mint a női fürdők vagy nudista strandok, ahol úgy érezte, sokkal elfogadóbbak az emberek. Későb részt vett egy meztelen valóságshow-ban is, ami után úgy döntött, az arcszőrét sem szedi le soha többet.

büszke lett az extrém szőrre

Lassan büszke lett a testszőrére még úgy is, hogy a szakálla egyes helyeken három centiméter hosszú. Tavaly Bethany-nál policisztás petefészek-szindrómát (PCOS) diagnosztizáltak, ami a hormonháztartás felborulásával is járó betegség, és ami magyarázatot ad a lány extrém szőrösségére is.

Ám ahelyett, hogy Bethany aggódna az állapta miatt, megosztja mindenkivel a történetét és rendszeresen mutat magáról képeket is.

Közben pedig felfedezett egy közösséget is, amihez örömmel csatlakozott: ez egy olyan fétis-csoport, ahol nem ciki, sőt éppen, hogy előny az extrém testszőrzet.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Agydaganata miatt bénulás fenyegette a legendás magyar tévébemondót

origo.hu

Putyin bizalmasa elképesztő bejelentést tett

borsonline.hu

Miló Viki újra szerelmes, nem akárki rabolta el a szívét

mandiner.hu

Orosz katonák maradványaira bukkantak az ukránok a metróban

ripost.hu

Azonnal cselekedj, ha ezt látod a paradicsom alján

mindmegette.hu

4+1 isteni uborkasaláta, ami tökéletes köret minden sült hús mellé

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

borsonline.hu

Szünetel a vonatközlekedés, borzalmas tragédia történt Üllőnél

mindmegette.hu

Még rekord bérért sem talál szakácsot Hosszú Katinka

További cikkek

Dráma

Dráma: Meglazult a szúnyogháló, több métert zuhant a mélybe egy 7 éves gyermek

Tragédia

Most érkezett: Megtalálták a második eltűnt kutyakiképző holttestét is