Az AL.com nevű alabamai hírportál értesülései szerint a 29 éves, korábban eltűnt Jenita Maldonadót június 3-án holtan találták egy newtoni erdőben. Egyelőre senki sem tudja, hogy kerülhetett oda, illetve pontosan mi is történhetett vele.
Az ügyben érintett illetékes rendőrség jelentése szerint az elhunyt személyazonosságát a fogazata alapján sikerült megállapítani, de hogy miként kerülhetett oda, mégcsak nem is sejti senki. Habár a hatóságok úgy vélik, az idegenkezűség kizárható, megkezdték annak felderítését, merre is járt az áldozat a holttestének megtalálását megelőző három hétben.
Az AL.com úgy tudja, a nő utoljára Montgomery-ben élhetett. Mivel
a halál okát egyelőre nem sikerült kétséget kizáróan meghatározni,
a zsaruk minden információt szívesen vesznek az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.