Porig égett házban találták meg a tűzoltók az alig 18 éves V. Zoltán holttestét Mórahalmon. Mint arról a Bors is írt korábban, hamar kiderült, hogy a fiatal férfi halálát nem a tűz okozta, hanem saját testvére, Ervin, aki kegyetlen testvérgyilkosságot próbált elfedni a lángokkal.
A 19 éves V. Ervin ugyanis a tragédia napján ugrott át tőle külön élő öccséhez, azonban, mivel hulla részeg volt, kötekedni kezdett vele. Egy ideig Zoltán tűrte a tombolást, aztán hátat fordított bátyjának, és távozni akart. Ekkor azonban Ervin végzetes tettre szánta el magát:
előkapta kését, és hátba szúrta öccsét, akit ezután magára hagyott, majd rágyújtotta a házat.
Nemsokára elfogták a zsaruk, és mindent be is vallott, azóta is rácsok mögött van. A férfi ismerőseit sajnálatos módon nem lepték meg a történtek:
- Zoli nagyon csendes, de jólelkű fiú volt, szakács szeretett volna lenni. Imádott főzni, és szerette a testvéreit is - mondták az ismerősök.Ervin már balhésabb volt, mindig sejtettük, hogy valami nem stimmel vele, a közösségi oldalán is fegyverrel vagy annak látszó tárggyal pózolt, és kisebb korában is sokszor keveredett bajba, de Zoli mindig kiállt mellette
- mondták akkoriban a Borsnak a helyiek, akik azt is hozzátették, hogy nem szeretnék, ha Ervin visszatérne a településre, és remélik, hogy hosszú börtönévek várnak a fiúra.
Ervin kedden áll a Szegedi Törvényszék elé, ha bebizonyosodik, hogy valóban ő követte el a gyilkosságot, hosszú évekig rács mögött marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.