Ajándékon kapott össze a feleségével – a nő holtteste hamarosan már a padlón hevert

Ajándékon kapott össze a feleségével – a nő holtteste hamarosan már a padlón hevert

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 26. 20:00
Órákig kerülgette meggyilkolt felesége holttestét, mielőtt megszabadult volna tőle az erdőben.
Bors

Múlt pénteken bukkant rá a rendőrség annak a nőnek a holttestére, akinek eltűnését még május 10-én jelentették a rokonok. Mint később kiderült: az egygyermekes édesanyával a saját férje végzett, addig térdelt a nyakán, míg nem mozdult többé.

Már azelőtt gyanús volt a 22 éves, connecticuti férj, Tahj Hutchinson, hogy neje holtteste egy erdőből előkerült volna. A férfi eleinte tagadta, hogy köze lenne Jessica Edwards halálához, miután azonban mobiltelefonjának köszönhetően egyértelművé vált, hogy ő szabadulhatott meg a testtől, mindent bevallott.

Elmondta: már napok óta veszekedtek, a végzetes napon pedig egy látszólag banális dolgon kaptak össze. Tahj ugyanis két tengerimalacot vett a nőnek – akitől 8 hónappal korábban született gyermeke – anyák napjára, ő azonban ennek egy cseppet sem örült. Később persze a férfi megtudta, egyáltalán nem a rágcsálókkal volt a baj, azok csak ürügyül szolgáltak – a nő ugyanis válni akart. 

Jessica a vita hevében először egy laptoppal verte fejbe a férjét, majd pedig egy kést felkapva fenyegetőzött. Ezt követően kezdtek el dulakodni. A férfi a földre rántotta a nőt, majd a hátára és a nyakára térdelt, és addig nem is engedte szabadulni, amíg mozgott. Ezt követően ránézett közös gyerekükre, majd miután foglalkozott egy kicsit a csecsemővel, vette észre, hogy az asszony még mindig a padlón hever.

Órákig várt, mielőtt megszabadult a testtől

Tahj Hutchinson ezt követően még órákig kerülgette a padlón heverő holttestet. Csak akkor döntött úgy, hogy autóba rakja, és kidobja egy erdős területen, amikor a nő rokonai, akik egy ideje már keresték Jessicát, kijelentették: átjönnének megnézni, van-e valami baj.

A férfit gyilkossággal vádolják, a bíró nem kevesebb mint 1,5 millió dollárban állapította meg az óvadék összegét – írja a CrimeOnline oldala.

Ez is érdekelheti!

Zsinórral fojtotta meg a 86 éves nénit a gyilkos miskolci masszőrnő

Hétéves fiának hiába beszéltek Marianna haláláról, ő azóta is hazavárja a meggyilkolt karcagi édesanyát

Bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta kilencéves kisfiát a vírustagadó horrorapa, aztán önmagával is végzett

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.