Bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta kilencéves kisfiát a vírustagadó horrorapa, aztán önmagával is végzett

Bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta kilencéves kisfiát a vírustagadó horrorapa, aztán önmagával is végzett

öngyilkos anya
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 19. 20:00
Mentális betegséggel küzdött a családapa, aki kitalálta, hogy a vakcinák nem valódiak, betegségek nem léteznek. A férfi az emiatt kialakult vita hevében gyilkolt.
Bors

Sokkoló eset rázott meg egy szomszédságot még múlt szerdán, San Franciscóban. Egy Stephen O’Laughlin nevű férfi brutális kegyetlenséggel megölte kisfiát, majd saját életét is elvette. Az eddigi információk szerint O’Laughlin vitázni kezdett exfeleségével gyermekük egészségügyi ellátásán, mire felmerült a vakcinák témája is. A férfi ezen úgy felhúzta magát, hogy fegyvert ragadott, majd

több lövéssel végzett kilencéves kisfiával, ezután önmagával is.

Úgy tudni, hogy a horrorapa már egy ideje vitában áll kisfia elhelyezése miatt volt feleségével, Leslie Huval. A nő kizárólagos felügyeleti jogát próbálta kérvényezni, ehhez pedig Pierce nevű fiuk édesapjának beleegyezésére is szüksége volt.

Az anyát képviselő ügyvéd ismertette:

Erősen kifogásolta a kisfiú beoltatását O’Laughlin, aki egyébként kezeletlen mentális betegséggel küzdött.

A férfi a fejébe vette, hogy a betegségek, vírusok nem léteznek, ezért vakcinák nem mások, mint szekták művei, amiket a lakosság elméjének manipulálására találtak ki. O’Laughlin bizonyíthatóan többször videóra vette álmában is kisfiát, ha az akár csak egy kis orrfolyásra panaszkodott.

Pierce-nek nem a betegségei miatt, és még csak nem is szülei oltásokkal kapcsolatos nézeteltérései miatt kellett meghalnia. Ennek ennél sokkal összetettebb oka van

– mondta az ügyvéd, majd hozzátette:

O’Laughlin egy anyát büntetett meg az erőszak legsúlyosabb módjával, gyermeke megölésével. Leslie valószínűleg élete végéig szenvedni fog ezért.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.