Szó szerint megszakadt a nő szíve, miután megpróbálták kirabolni

Szó szerint megszakadt a nő szíve, miután megpróbálták kirabolni

szívroham
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 21:00
Bors

Megrázó felvételeket rögzített egy ház biztonsági kamerája Argentínában. Egy asszony észrevette, hogy három ismeretlen férfi siet az ajtaja felé, majd sikítozni kezdett és próbálta megakadályozni, hogy bejussanak hozzá.

Végül a három rablónak együttes erővel sikerült betörnie a házba, majd rövid birkózás után a nő kezét és lábát is megkötözték, majd kipakolták a házat. A zsákmányuk némi készpénz, egy számítógép és egy PlayStation volt.

A nő két gyermeke a támadás alatt az emeleti szobájába zárkózott és onnan hívta édesapjukat, majd a rendőröket. A tetteseket végül a hatóságok egy utcai tűzpárbaj során majdnem fülön csípték, de kettejüknek sikerült elmenekülnie.

Az asszony pedig a rablás után pár órával szívrohamot kapott, és kórházba kellett szállítani, ahol két napig az intenzív osztályon ápolták.

Férje, Fernando Vicente is összeomlott, és saját magát hibáztatja a történetekért, hiszen állítása szerint ő volt az, aki véletlenül nyitva hagyta a házuk kapuját, amin keresztül a rablók könnyedén be tudtak jutni.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.