Szabó Ferenc közleménye szerint a férfi 2001 óta élt együtt a csecsemő anyjával, együtt neveltek öt gyermeket, közülük kettő közös volt, három pedig a nő korábbi kapcsolatából született. Az élettársak kapcsolata 2004-re megromlott, a férfi agresszíven viselkedett és többször bántalmazta a nőt.
A nő - aki terhességével nem volt tisztában - 2004 szeptemberében arra ébredt, hogy megindult a szülés, majd amíg a férfi egy másik szobában aludt, megszülte a gyermeket. Reggel a férfi feldühödve, trágár szavakkal szidta a gyermek miatt a nőt, aki megpróbálta csendesíteni a férfit, és arra kérte, hogy hívjon mentőt, majd bement a fürdőszobába tisztálkodni.
Eközben a férfi egy paplanhuzatba tekerte a csecsemőt, majd szemeteszsákba tette, és az utcán a lomtalanítás miatt kitett egyik hulladékkupacba rejtette.
A nőnek nem mondta el, hogy mit csinált, de megfenyegette, hogy őt is megöli, ha bárkinek szól a gyermekről.
Az újszülött élettelen testét még aznap megtalálták a szeméttelepen. A gyermek ellátatlanság, magárahagyatottság és kihűlés miatt halt meg, de halálában közrejátszott a fulladás is. Mivel nem tudták azonosítani a hozzátartozókat, annak idején felfüggesztették az eljárást, majd 2020-ban Nemzeti Nyomozó Iroda DNS-azonosítással derítette fel az elkövetőt - ismertette a főügyész.
A közlemény szerint a Pest Megyei Főügyészség a férfi ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.