Nem hiszik el a neten vetkőző anyukáról, hogy már elmúlt 40 – szexi fotók

Nem hiszik el a neten vetkőző anyukáról, hogy már elmúlt 40 – szexi fotók

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 29. 22:00
Az OnlyFansen tevékenykedő hölgy legújabban a Kim Kardashian által is előszeretettel alkalmazott Drakula-terápiával fiatalodik.
Bors

Környezete szerint 10 évet simán letagadhat az a 41 éves OnlyFans-modell, aki mindig is nagy hangsúlyt fektetve fiatalos megjelenésére, mostanában az úgynevezett Drakula terápiára esküszik.

MEGÚJULÁS

Ezen bőrfiatalító eljárás során a páciens vérében található sejtmegújító anyagokat természetes módon feldúsítják, majd meghatározott pontokon, a megfelelő mennyiségben és mélységben az arcbőrbe fecskendezik. 

Nos, emellett tette le a voksát Marcela Alonso is, aki már eddig is bármit megtett azért, hogy megőrizze üde megjelenését.

Igaz, hogy egy efféle kezelés több száz dollárba is kerülhet, a hölgyet azonban nem érdeklik az anyagiak, ha a testéről van szó, hiszen a New Yorkban élő anyuka cirka havi 20 ezer dollárt, vagyis mintegy 7,5 millió forintot gründol össze pucérkodással.

Ennyi pénzből pedig természetesen illik is visszaforgatni valamit, ha már az ember lánya a testével keresi meg a kenyérre valót. Sőt, ahogyan látszik, megéri, hiszen mint azt Marcela mondja:

A pasik padlót fognak tőlem. Rendre 30-asnak néznek, pedig 41 múltam

– büszkélkedett.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.