Életfogytiglan várhat Curtis bátyjára – bérgyilkosság gyanúja merült fel

Életfogytiglan várhat Curtis bátyjára – bérgyilkosság gyanúja merült fel

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 12. 18:20
A nyomozók 2021. május 11-én három férfit fogtak el Katzenbach Imre megölésének ügyében. A Fővárosi Főügyészség mindhárom gyanúsított letartóztatására indítványt tett.
Bors

A megalapozott gyanú szerint egy 51 éves férfi, H. László 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – 50 éves férfit, H. Attilát Katzenbach Imre megölésével. Az 50 éves férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében az MTK-focistát Baranyajenő térségébe vitte, ahol az elkövetésbe bevont két további társa – anyagi haszon ígéretéért cserébe – kioltotta a 45 éves férfi életét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya május 11-én hajnalban egyszerre több helyszínen hajtott végre elfogásokat a 2009-ben meggyilkolt Katzenbach ügyében.

Az ügyészség legfrissebb közleménye szerint az elkövetők hosszabb ideig elkerülték a felelősségre vonást, személyi-egzisztenciális körülményeik tisztázatlanok. Emellett a terhükre róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Mindezért a főügyészség álláspontja szerint, alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának.

Mindemellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak – különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy befolyásolásával vagy megfélemlítésével – megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

A Fővárosi Főügyészség mindezekre tekintettel, a három férfi letartóztatását indítványozta.

A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan holnap dönt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.