Kiállnak egymásért a balatoni vállalkozók

Kiállnak egymásért a balatoni vállalkozók

védjegy
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 18. 14:00
Ez a Balaton-felvidék, ez maga a csoda! - így jellemzi a régiót az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület. Céljuk, hogy Sümeg és az Észak-Balaton térség 59 települését felvirágoztassák. Védjegyüknek köszönhetően mára megkerülhetetlenek lettek Veszprém megyében.
Bors

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület kezdetben a Leader vidékfejlesztési program működtetésével foglalkozott, mára ez a tevékenység jócskán túlnőtte magát. 2014-ben létrehozták „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyrendszert. 

Ennek célja, hogy minél többen válasszák a helyi termelők termékeit: nemcsak a lakosok, hanem a térségbe látogató turisták is – mondta el lapunknak dr. Rédei Zsolt, az egyesület elnöke.

Mi a védjegy?

Lehet egy szó, egy logó, vagy egy mondat – a lényeg, hogy ezzel különböztetik meg a védett és különleges termékeket, szolgáltatásokat. Ha épp nyaralunk vagy elutazunk, ez nekünk is segít eligazodni: figyeljük a védjegyeket!

A tagok között van méhész, szálláshelyet üzemeltető vállalkozó, de keramikus is, nem beszélve a térség legjobb borászatairól. Ma több mint százan vannak. Őket népszerűsíti az Éltető Pont hálózat 12 Balaton-felvidéki településen és a fővárosban, amely azokat az üzleteket fogja össze, ahol a védjegyesek termékei megvásárolhatók.

A szolgáltatások egymásra épülnek: a szállásadó a helyi termelőtől vásárol, a termelő pedig pl. igyekszik helyben szállást találni, ha ismerősei érkeznek a térségbe, így ez mindenki számára előnyös – tette hozzá az elnök.

Az elnök arról is beszámolt: töretlen népszerűségnek örvendnek a balaton-felvidéki termékek: a helyiek és a turisták pillanatok alatt elkapkodják a jobbnál jobb portékákat. A védjegyesek szerint csúcsminőséget állítanak elő. Most azon dolgoznak, hogy a termékek folyamatos előállítását biztosítsák.

Még jobb, még újabb árukkal is meg szeretnének jelenni, amellett hogy a minőségre is garanciát vállalnak.

A termelőkkel a Bakony Expon, a Vámosi Lencse- és Hurkafesztiválon, de a kapolcsi Művészetek Völgyén is találkozhatunk. A fesztiválokra látogatóknak nemcsak a helyi portékákat, hanem virtuális túraútvonalak segítségével a Balaton-felvidék látnivalóit, rejtett kincseit is megmutatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.