A 7 éves kis Wei Wei szülei most egy kórházban várják, hogy felébredjen fiuk a kómából - számolt be az esetről a Mirror.
Amikor meglátogatom őt a kórházban mindig beszélek hozzá. Azt akarom, hogy Wei Wei hallja, hogy várjuk és felébredjen.
- mondta zokogva a kisfiú apja.
Az edzésnek nevezett brutális kínzásról felvétel is készült, amelyen jól látható, ahogy a fiatal gyerek könyörög, hogy hagyják abba a gyakorlatot, de az edző nem állítja meg az tréninget. Hallhatjuk, ahogyan Wei Wei szól, fáj már a lába és a feje, valamint többször kijelenti, hogy nem akarja tovább folytatni a gyakorlatot, de a dzsúdó edző még ekkor sem reagál.
A kisfiú az eset előtt mindössze két héttel kezdett edzésekre járni, nagyon ki akarta próbálni ezt a sportot.
A hatvanas évei végén járó, csak Mr. Ho-ként azonosított edzőt most súlyos sérülést okozó gondatlanság gyanúja miatt vették őrizetbe.
Wei Wei az eset következtében súlyos agyi vérzést szenvedett és jelenleg is kómában van. Szülei az ágya mellett virrasztanak és várják, hogy felébredjen, de az orvosok szerint kevés esélye van a túlélésre. Azt mondják, már csak egy csoda segíthet a kisfiún.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.