Aktuális

Áttörés! 99,9 százalékban öli a koronavírust az új gyógyszer

Bors

Létrehozva: 2021.05.19.

Több, mint biztató eredmények.

Forrás: AFP

Egy ausztrál kutatócsapat a Molecular Therapy nevű szaklapban publikálta eredményeit egy új koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatban, és a vizsgálatuk eredménye igencsak reménykeltő. Az egereken végzett kísérletek során ugyanis az általuk fejlesztett készítmény

99,9 százalékban elpusztította a koronavírussal fertőzött sejteket.

Ráadásul a „lopakodó” nanorészecskék egyenesen a rágcsálók tüdejében felhalmozódott, vírusos sejteket ölték meg, ami nagyon jó hír, hiszen ha a szer embereknél is működik, akkor a fertőzött betegek kezelése kevésbé fejlett egészségüggyel rendelkező országokban, illetve gyengébben felszerelt intézményekben is lehetséges lenne, a szer tömegtermelése pedig a kutatók szerint viszonylag költséghatékonyan működne.

Ezek a nanorészecskék 4 Celsius-fokon 12 hónapig működőképesek, de szobahőmérsékleten is kibírnak egy hónapot, vagyis ebből kifolyólag a használatuk nagyon széles körű lehet.

– meséli Kevin Morris professzor, a kutatás egyik vezetője.

A technológia egyébként ugyanúgy RNS-alapú, mint például a Pfizer-BioNTech vagy a Moderna vakcinája, de egy ún. géncsendesítés nevű módszerrel hozzák létre, melyek rövid kettős szálú interferáló RNS-ek. A módszer lényege, hogy így közvetlenül a koronavírus genomját lehet támadni, amely ezáltal nem tud tovább sokszorozódni.

A rossz hír viszont, hogy az emberkísérletek legkorábban 2023-ban kezdődhetnek el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült